TeamMember

Dr. Csorba Gergely

partner, versenypolitikai szakterület vezetője
Közgazdász doktor, Közép-európai Egyetem (CEU), 2006

Csorba Gergely 2012 óta veszt részt az Infrapont munkájában, ahol a versenypolitikai szakterületet vezeti. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, illetve a Toulouse-i Egyetemen végezte, majd a Közép-Európai Egyetemen szerzett doktori fokozatot közgazdaságtanból. 2006 és 2012 között a Gazdasági Versenyhivatal vezető közgazdászi posztját töltötte be, ahol a jelentős versenyügyekben vezette a közgazdasági piacelemzéseket. Különösen összefonódások elemzése terén van jelentős tapasztalata, de számos iparágban dolgozott megállapodások és erőfölényes visszaélések értékelésén, illetve kárbecslési ügyekben. Több bírósági ügyben is közreműködött szakértőként.

insights

Versenyügyek

Az Infrapont tapasztalt versenypolitikai és közgazdasági szakértőként vesz részt versenyfelügyeleti bírósági eljárásokban vagy előzetes belső kockázatfelmérésekben, versenyjogi értékeléseket megalapozó és támogató elemzéseket készít.

stream

Hírközlés

Az Infrapont a piaci liberalizáció kezdetétől meghatározó szakértőként dolgozik együtt a szabályozó hatósággal és a piaci szereplőkkel az elektronikus hírközlési szektor szabályozásának fejlesztésén és alakításán.

electric_bolt

Energia

Az Infrapont közgazdasági és szabályozási szakértelmével támogatja az energia szektor piaci és szabályozási szereplőit a technológiai, piaci és szabályozási oldalról induló közgazdasági és szabályozási kérdések és feladatok megoldásában.

mail

Posta

A piaci körülmények változása és a fokozatos piacnyitás folyamatos üzleti és szabályozási kihívásokat támaszt a postai szolgáltatások területén.

balance

Peres és kártérítési ügyek

Az Infrapont speciális tapasztalattal rendelkezik verseny eljárásban megállapított jogsértésre alapozott és más peres kártérítési igények értékelésében.